Minimum-estek a Kaptárban

A Nemzeti Minimum-program azt a minimumot kéri, hogy a mindenkori magyar kormány törvényi szinten teremtse meg a magyarországi gyerekek mindennapos, rendszeres, minőségi étkeztetésének feltételeit, és garantálja az ehhez szükséges forrásokat.

Mivel a Minimum-csapat nem hozzáértőkből áll, ezért 2015. február és április hónapban kéthetente szerdánként szakértőkkel beszélgettünk a Kaptárban. Ezeken a vitaesteken igyekeztünk valós képet adni a magyarországi és az európai gyerekéhezésről. Szó esett a gyerekszegénységről, a gyerekvédelemről, a gyerekjogokról, a minőségi és a mennyiségi éhezésről, az oktatásbeli integrációról és inklúzióról, a művészeti oktatásról és a romagyerekek szociális helyzetéről. Minden estre invitáltunk egy-egy olyan vendéget is, akik a szeptember Minimum-koncert fellépői lesznek. Már több mint 100 előadó-művész visszajelzett: a koncerttel szívesen támogatja az ügyet.

_CDD1970-(2)_web

Február 18. és április 15. között a Minimum-estek vendégei voltak:

  • Bass László, az MTA Gyerekszegénység Elleni Programiroda munkatársa
  • Dr. Medgyesi János háziorvos
  • Ferge Zsuzsa Széchenyi-díjas szociológus, az MTA rendes tagja
  • Göncz Kinga pszichiáter, volt külügyminiszter és EP képviselő
  • Herczog Mária szociológus, az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának tagja, a Család, Gyermek, Ifjúság Egyesület elnöke
  • Husz Ildikó tudományos főmunkatárs (MTA TK Gyerekesély)
  • Iványi Gábor evangélikus lelkész, Oltalom Karitatív Egyesület elnöke
  • Kaltenbach Jenő jogtudós, volt kisebbségi ombudsman
  • Király Gábor, a Gyermekétkeztetési Alapítvány elnöke
  • L. Ritók Nóra grafikusművész, az Igazgyöngy Alapítvány vezetője
  • Lux Ágnes, az UNICEF Magyar Bizottság gyermekjogi igazgatója
  • Marozsán Csilla szociálpolitikus, szociális munkás, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársa;
  • Misetics Bálint szociálpolitikus
  • Tóth Ákos, az Age of Hope gyermekvédelmi alapítvány szakmai vezetője
  • Vecsei Miklós történész, szociálpolitikus, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke

Az előadásokon készült fotók itt tekinthetőek meg.

Minimum-koncert az éhező gyerekekért

2015. szeptember 26., Papp László Sportaréna

Közel száz előadóművész barátunk vállalta, hogy ingyenes fellépésével támogatja a Nemzeti Minimumot, hangsúlyozva ezzel a kezdeményezés fontosságát.

A Papp László Budapest Sportaréna, mint az ország legnagyobb befogadó intézménye, nemzeti szimbólumként is tökéletes helyszíne a Nemzeti Minimumnak. Hozzájárul ahhoz az állampolgársági kezdeményezéshez, amely abban bízik, hogy nemzetünk és Európa életében lehetnek közös pontok, közös értékek és érdekek.

A szeptember 26-i koncert szervezését, technikai hátterét, valamint rögzítését professzionális cégekkel közösen végezzük.

Szeretnénk olyan gyerekeket és családokat is elhozni az Arénába, akik helyzetüknél fogva nem vagy csak nagyon nehezen jutnak el egy ilyen rendezvényre. Az országosan és nemzetközileg is elismert művészek kiállása a nemzet felelős gondolkodását erősítheti – az állampolgárok jó szándékára, szolidaritására építve. A különböző szolgálatok, szervezetek pedig konkrét és gyakorlati segítséget is nyújthatnak.

A jegyeket jelképes 1000 forintért értékesítjük, fenntartva jelentős mennyiséget azoknak a partnereinknek, szolgálatoknak és támogatóknak, akik egyetértenek és segítik kérésünket. Az általuk megvásárolt jegyeket akár társadalmi felelősségvállalásként is a hátrányos helyzetű gyerekeknek, családoknak adhatják.

Nemzeti Minimum Napja

Papp László Sportaréna – 2015 szeptember 26. 10.00.- 22.00.

Nemzeti Minimum koncert

10-től 10-ig

közel 100 neves előadóművész közös koncerttel áll a Papp László Sportaréna színpadára, hogy felhívja a figyelmet a hazai gyermekéhezés megszüntetésének fontosságára.

12 óra zene a gyerekekért

Belépőjegy: 1000 Ft, ami egy kétgyermekes család napi minimum étkezési költsége.

A koncerten nem gyűjtünk semmit, a bevételt gyermekcsoportok utaztatására, étkeztetésére, szállásolására, valamint jogi kötelezettségek, minimális technikai költségek teljesítésére használjuk.

A fennmaradó összeggel pedig az Alapítvány alszámláján biztosítunk áthidaló gyorssegélyt egy-egy krízis helyzet kezelésére, szakértő bizottság ajánlására. (részleteket később, az elszámolás után).

A program összes résztvevője ingyen dolgozik, térítésmentesen nyújtja szolgáltatásait.

Fellépők:

30Y, Amadinda, Animal Canibals, Anna & the Barbies, Balázs Feco, Bereczki Zoltán, Bíró Eszter, Boggie, Bretz Gábor, Bródy János, Budapest Bár, colorStar, Compact Disco, Danics Dóra, Dés László, Dinyés Dániel, Dolák-Saly Róbert , Eckü, Egy Kiss Erzsi Zene, Ed Is On, Elefánt, Eszményi Viktória, Eszter-lánc mesezenekar, Fábián Juli, Farkasházi Réka és a Tintanyúl, Fekete Ernő, Fodor Beatrix, Fullajtár Andrea, Fülöp Zsuzsa, Für Anikó, Galkó Balázs, Geszti Péter, Hábetler András, Horgas Eszter, Jónás Vera Experiment, Jordán Adél, Jordán Tamás, Keresztes Tamás,  KFT, Kistehén, Kolonits Klára, Koós Réka, Kováts Kriszta Kvintett, Kulka János, Magashegyi Underground, Margaret Island, Matiné, MINIMUM kórus Incze Zsóka vezetésével, Mintapinty, Mogyoró Kornél, Muzsikás, Müller Péter Sziámi  AndFriends, Ónodi Eszter, Oláh Gergő, Pál Dénes, Pálos Hanna, Pátkai Rozina, Péterfy Bori & Love Band, Quimby, Rácz Rita, Rajkai Zoltán, Random Trip, Rezes Judit, Romengo, Salamon Beja, Singh Viki, Soma Mamagésa/VANAVAN, Somló Tamás, Szeder, Szimfónia Program zenészei, Szíj Melinda, Szinetár Dóra, Szirtes Edina Mókus, Takáts Eszter Band, Talamba, Tarján Veronika, Tasnádi Bence, Tóth Vera, Vaklárma, Vásáry André, Virtuózok, Wierdl Eszter, Z’mirim, Zorán

A Nemzeti Minimum Program alapvetően a magyarországi gyermekéhezés felszámolása érdekében létrejött civil kezdeményezés, Célja, hogy a magyar országgyűlés törvényi szinten garantálja, hosszú távon biztosítsa, hogy költségvetési okokból nem éhezhet Magyarországon gyerek. A Nemzeti Minimum ennek érdekében az előadóművészekhez fordult, hogy ennek a kérésnek hangot és formát adjon.

A Program vezetését a Nemzeti Minimum Alapítvány végzi. Az Alapítvány elnöke, a Program vezetője Horgas Péter, látványtervező, aki 2014 novemberében, a következő barátai és munkatársai segítségével indította el a kezdeményezést:Balogh Zsolt (technikai vezető, EVENTSTUDIO), Bodor Johanna (koreográfus), Bornai Tibor (zenész, zeneszerző), Csoszó Gabriella (fotóművész), Galkó Balázs (színművész), Gálvölgyi Dorka (rendezvényszervező), Gulyás Nelli (gyártásvezető), Kovács Ádám (szociálpolitikus), Liptay Gabriella (kommunikációs szakember), Sándor Erzsi (újságíró), Szabó Dominika (kommunikációs szakember), Szemere Katalin (újságíró), Szinetár Dóra (színművész). A csoporthoz később más szakemberek és segítők csatlakoztak, többek között: Ercse Kriszta (oktatáspolitikus), dr. Hoffman István (alkotmányjogász, ELTE ÁJK), Husz Ildikó (kutató, MTA), Marozsán Csilla (Máltai Szeretetszolgálat), Ritók Nóra (Igazgyöngy Alapítvány), Romhányi Balázs (kutató, KFIB), Schrale Ágota (kutató, Budapest Intézet), Somos-Krishnan Anna (kutató), Vecsei Miklós (Máltai Szeretetszolgálat, alelnök).

A Nemzeti Minimum Programot számos szervezet és egyház támogatta, többek között az Igazgyöngy Alapítvány, a Református Szeretetszolgálat, a Gyermekétkeztetési Alapítvány, a Vöröskereszt, a Máltai Szeretetszolgálat, a Pannonhalmi Főapát, Várszegi Asztrik, a Jezsuiták tartományfőnöke, Forrai Tamás, a Mazsihisz és elnöke, Heisler András, az EMIH és vezetője, Köves Slomó, és még sokan mások.

Támogatók, szakmai partnerek:

 ARTISTATEMENT BACKLINE | B.L. CREW | EVENTSTUDIO | FOR EVENT | GEM KFT | LEON | PDF PRODUCTION

 SCHWINDL | SHOW AND GAME | VISUAL CREATIVE

Demján Sándor Alapítvány | Zarges Kft.

Alapvető Jogok Biztosának Hivatala | Beer Miklós – Váci megyéspüspök

Emberi Erőforrások Minisztériuma | EMIH | MAZSIHISZ

  1. Forrai Tamás Gergely SJ provinciális – Jezsuiták | Várszegi Asztrik – Pannonhalmi Főapátság

Ascon Consulting |Bethesda Gyermekkórház | Budapest Bábszínház | Budapest Sportcsarnok Üzemeltető Kft. | Broadway Jegyiroda |Büfé Budapest | EBC ZRT. | Generali Biztosító Zrt. | Gyermekétkeztetési Alapítvány | Horizont Print |Igazgyöngy Alapítvány | Játékszín | Kaptár – Közösségi tér | Költségvetési Felelősségi Intézet |Litográfia Nyomda | Magyar Állami Operaház | Magyar Máltai Szeretetszolgálat | Magyar Református Szeretetszolgál | Magyar Színház Társaság | Magyar Teátrumi Társaság | Magyar Tudományos Akadémia | Magyar Zenei Tanács | Ocean Shores Food Bank | Oltalom Karitatív Egyesület | Partners Hungary | Pentaton | Post Office Films |Sziget Produkciós Iroda | Tom – Tom Stúdió | Travelbooggie | Virtuózok | Visionteam

24 óra | Bravo | Békés Megyei Hírlap | Civil Rádió | Class FM | Dunántúli Napló | Faninfo | Fanny | Heti Válasz | Heves Megyei Hírlap | Hot! | JCDecaux | Klubrádió | Kultúrpart | Liget | Magyar Narancs | Metropol | Mediafield Mediaworks | Nemzeti Sport | Népszabadság | Petőfi Népe | Rádió Bézs | Rádio Q Revizor | RTL Klub Somogyi Hírlap | Szitakötő | TELEKOM | Tolnai Népújság | TV2 | Új Néplap | Világgazdaság | wmn.hu

 

 

 

Színpadtechnika: Budapest Sportcsarnok Üzemeltető Kft., Vona-Lite. Leon Kft.

Látványtechnika: Visual Creative

Hangtechnika: BG Event, Mohai Audio, EVENTSTUDIO

Backline: ARTISTATEMENT BACKLINE

Fénytechnika: PDF Production

Fővilágosító: Csomós András

Színpadmester: Fülöp Adrián (Bobby)

Kreatív: Bernáthy Zsiga, Kiss Ákos

A 12 órás eseményről felvételt készít a Show and Game Produkciós Iroda.

Szervezők: Delov Jávor, Horgas Péter, Szemere Katalin, Papp Timea, Gulyás Nelli, Sándor Barbara, Dinyés Dániel és a Pentaton

A napot alapvetően két részre lehet osztani:

10 -14 ig a kisebb gyerekeknek szóló produkcióké a főszerep.

10 órától indul a Nagyteremben a zene.

Az Aréna termeiben előadást tart többek között a Budapest Bábszínház, a Bohócok a Láthatáron, a Színházművészeti Egyetem. Színészek, zenészek, közismert médiaszemélyiségek játszanak, mesélnek, beszélgetnek a gyerekekkel. Számítunk a Momentán Színház művészeire és a Pirosorr Bohócdoktorok jelenlétére is.

13.15. órakor hangzik el a Nemzeti Minimum dala, Bornai Tibor szerzeménye, a “Háttal a napnak”, a fellépők tolmácsolásában, talán ekkor lesznek a legtöbben a színpadon.

A közös dal után a Nemzeti Minimum képviselői köszöntik a vendégeket, majd a felkért, megkeresett képviselők ismertetik azt az  országgyűlési határozatot, képviselői indítványt, mely elindítja azt a törvénykezési folyamatot amely biztosíthatja a magyarországi gyermekéhezés felszámolását.

Ezután elkezdődik a gálaszerű koncert, ami kb. 22.00-ig tart.

 

A koncerten fel fog csendülni Bornai Tibor szerzeménye is, a Háttal a napnak, amely a Nemzeti Minimum hivatalos dala.